Tisztelt Sporttársak!
Idestova másfél éve, a járványhullámoknak köszönhetően véget ért egy lansorozat.
DE! Itt az ideje, hogy hallassunk magunkról.
A lanok szervezése ugyan leállt, de a háttérmunkálatok azóta is szakadatlanul folynak.
Több harcéteren is kitartóan küzdünk, melyekről szeretnénk most egy kis ízelítőt adni nektek:
Helyszín:
A régi megszokott csarnok eladásra került, így nekünk is költöznünk kellett.
Egy új csarnokba költöztünk, mely 15 éve épült, de azóta sem használták tároláson kívül másra.
Nagyon jó állapotú, de adott a feladat, lanképessé kell tenni! Lassan fél éve azon dolgozunk, hogy megvalósítsunk egy, a régihez nem hasonlítható, modern környezetet. Jó úton járunk!
Szeptember végére ígérjük az első fotó sorozatot, hogy hová is költözött, mi lesz az új ICL szentély!
Honlap:
Sok éve meg kellett volna lépni, most jött el az ideje! A régi, korszerűtlen honlapunkat egy újra cseréljük! A fejlesztés folyamatban! A következő, „nyitó” lan dömpingünk már ezen az oldalon fog futni! Aggodalomra semmi ok, minden adat megmarad. Új grafika, rengeteg új funkció... de erről később.
Géppark:
Nagyon szerettük az ICL-es gépparkot, nagyon sokszor helyt állt, de eljárt felette az idő. így arra a döntésre jutottunk, hogy el kell engedünk harcostársainkat.
Az új géppark, a 2. ICL század, mert miért ne hívnánk így őket, hisz 100 gépről beszélünk, hamarosan debütál! Igen, 100 gép áll ezentúl rendelkezésünkre minden ICL-en! Hogy ezek milyen gépek? Beszédesebb a config:
i5-11400F
16GB RAM
1024G SSSD
RTX3060 Ti
240Hz 1ms monitor
Hamarosan képanyaggal is jelentkezünk!
Addig is kitartást mindenkinek, vigyázzatok magatokra!
Az ICL csapata!